3.

Kedves Júlia, kedves Zsófia!

Mire ezt a levelet kinyitjátok, én már nem vagyok köztetek. Ha az az Isten van, amelyikben édesanyátok hisz, az nem jó, mert akkor sajnos már nem fogunk vele találkozni. Ha az az Isten van, amelyiket én találtam ki, akkor még van esély, ugyanis ő beszámítja azt is, hogy mennyi örömet okoztam egyes embereknek, leginkább nőknek. Azonban most arról fogok írni nektek, hogy mi az, amit még neki is meg kell bocsájtania, ahol még a saját Istenem előtt is irgalomra szorulok.

Nyilván meglepő, hogy így szólítottalak benneteket, holott rég elfelejtettétek már édesapátok nyelvét, már amennyit valaha is tudtatok belőle. Gondolom a többi egyből egy fordítóprogramban végzi, de amikor az ember a saját nevét hallja, méghozzá nem úgy ejtve és betűzve, ahogy azt megszokta, akkor talán meglepődik egy pillanatra. Nekem sem volt könnyű megszoknom a nevem internacionalizált változatát, de titokban annyit mondok, hogy édesanyátok nagyon ritkán az igazi nevemen szólított, például amikor téged szült meg, Zsófi.

Azt mondják, az ember számára a legkedvesebb szó, amit hallhat, az a neve. De nekem a legkedvesebb szó mindig is a pina volt, illetve különféle variánsai. Úgyhogy hadd' kezdjem talán azzal az evangéliummal, hogy nagyon boldog vagyok, hogy van két lányom, ugyanis a világ talán legnagyobb ajándékával rendelkeztek ti magatok is. Mégpedig nem is akármilyen pinával, hanem rózsaszínű, fehér bőrű pinával, ami a gyémántot, az aranyat és a kőolajat megelőzve a legkeresettebb dolog a világon.

Ha ebben a beteg világban esetleg elgondolkodnátok azon, hogy honnan tudom a puncikátok színét, szeretnélek emlékeztetni benneteket arra, hogy pólyás korotokban nem egyszer én törülgettem az alfeletekről a néhai nagyikátok által, minden tiltakozásunk ellenére belétek öntött tej miatt kiömlött híg bélsarat. Ezzel az égvilágon semmi gond nincs, csak szerettem volna tisztázni.

És ha már a magyar nagyszüleitek, igazán sajnálom, hogy fél családdal nőttetek fel, még ha ti nem is így éltétek meg. Higgyétek el, hogy ők is szerettek benneteket, csak a maguk módján. Elvittek volna benneteket kirándulni a Cuha-patak völgyébe, horgászhattatok volna a papával a Balatonon, ihattatok volna vele egy jó fröccsöt a Somlón, vagy éppenséggel köszönthettétek volna a vasárnap hajnalt ünneplőben, misére készülve az öcsi templom hívogató harangszavára. Bebarangoltátok volna a nyári szünetben a Csingervölgyet, felmásztatok volna a vonatra, játszottatok volna a kevésbé rasszista barátaitokkal a patakparton, pillangókat, szöcskéket kergetve; elcsatangoltatok volna az erdőbe, szót fogadtatok volna a nagyobbaknak, és vigyáztatok volna a kicsikre a rengetegben, ahol a fák egy másik korról mesélnek. És plimm! Egy hűs esőcsepp hullott volna a papától kapott ködmönkétekre, vagy a nagyanyátok által kötött szerb népművészeti mintákkal díszes mellénykétekre, és az aranyló napfényben felnéztetek volna az évszázados tölgyfák lombjairól még hulló cseppektől nem zavartatva a salföldi erdő mélyén megbúvó Pálos kolostor bazaltköveinek sugárzó aurájára, panteista idilljére. Éreztétek volna a vasárnapi húsleves illatát, a marhagulyásból a csípős paprikát, a főzelékek zöldségeket körbefogó furcsa, totymákos állagát; a fogaitok alatt ropogott volna a rántott hús, házilekvárral ennétek a palacsintát, és degeszre tömnétek magatokat a nagynénétek töltött dagadójával. Didereghettetek volna télvíz idején a némaságba fagyott bazaltorgonák alatt, és fűszeres-gyümölcsös forralt bor melengette volna fel a kezeiteket. Láttátok volna, ahogy a Tapolcai-medencében megül a köd, az évszázados fák ágai között lustán neszez a szél, és a Nap tüzes korongja bíbor-arany koronába vonja a Csobánc tetején ülő várromot, amely története régebbi, mint bármilyen két kőé, ami a Fülöpökön egymásra van rakva.

De nem láttatok ebből ti semmit, és most már nem is hiszem, hogy fogtok, mert ti a jövő lánglelkű napraforgói vagytok, és nem a múlt távolba meredő, fagyott rózsái.

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Szóval ha már illetlenül azzal kezdtem, hogy a világ legnagyobb kincsét adtam a kezetekbe, veletek szeretnék kezdeni. Elnézést akarok kérni, mert mindezt a szülőhazát és gyerekkort én vettem el tőletek.

***

Bár nem tartom magam rossz embernek, de ha az ember bizonyos erényeit túlzásba kezdi vinni, az egy ponton túl, ha nem is bűnbe, de hibába csap át. Így van ez a jóakarással is. Nem akartam én egyből tönkretenni embereket; sőt, kifejezetten ritkán játszottam rá szándékosan a bőrszínemet és fellépésemet kísérő hiedelmekre. Inkább úgy mondanám, hogy nem tagadtam le azt, amit letagadhattam volna, és nagyon sokáig, évekig tartott, mire el tudtam hinni, hogy önjogon vagyok annyira jó, hogy megszerezhessem az életben azt, amire igazán vágyom.

Ti már úgy ismertetek meg engem, mint aki rendben van önmagával, és bár vannak furcsa dolgai, illetve a szokásosnál több veszélyvágya, mégiscsak az idő nagy részében otthon játszottam veletek, vagy hétköznapi életet éltem. De nem volt ez mindig így.

Sajnos a tanulási folyamat sok-sok áldozatot követelt. Nem is tudom, hogy mennyire hívnám ezt áldozatnak, hiszen senkit nem kényszerítettem, bántottam vagy fizettem le, hogy játsszon velem. Mindig is azt mondogattam magamnak, hogy felnőtt emberek azt csinálnak, amit akarnak. És valóban, ha engem pattintottak, vagy mondjuk megpróbáltak lehúzni vagy meglopni, soha nem kezdtem el majrézni, hogy micsoda emberek vannak! Egyszerűen lapoztam egyet és kész, mint a méhecske, amely olyan virágra szállt, amely utálatos nektárra bukkant egy túl szép virágsziromban, amelybe első benyomás alapján úgy érezte, hogy mindenképp be kell hatolnia. Röviden úgy mondanám, hogy ebben az időszakban nem nagyon akadályozott meg semmiben a rossz lelkiismeret, a szégyenérzet, a filozófiai jellegű töprengés, vagy a felelősségen és következményeken való túlságos aggódás. Az ilyesmi egyébként is a tett halála, márpedig puncihoz a "do guy" jut, és nem a "think guy".

Különben ha adhatok tanácsot: ne féljetek a szextől. Jó partnerrel jó dolog az. És bizony semmit sem ért, aki azt hiszi, hogy nem kell próbálgatni. Nota bene, a think guyok sem mindig rosszak ám... némelyik egészen meg tud táltosodni.

Mindazok, akik arról magyaráznak, hogy mi a dolgotok az életetekkel és a puncikátokkal, általában véve savanyú balfácánok és frigid idióták, akikre teljesen felesleges hallgatni. Remélem, hogy édesanyátokkal jó példával jártunk elöl nektek, bár... Julcsikám, amit édesanyáddal csináltam, amikor három évesen ránk nyitottál, azt azért csak stabil párkapcsolatokban ajánlom. Vagy legalábbis összeszokott partnerrel.

De ki a jó partner? - tehetnétek fel a kérdést, jogosan. Hiszen jelentkező az bizonyára akad elég; a döntést meg nektek kell meghoznotok. Korábban egészen biztosan azt válaszoltam volna, hogy hát olyan, mint én, mert amíg a nőkkel együtt voltam, addig feltétlenül jót akartam nekik. Ám az együttlétet elválasztani az élet folyásától felnőtt pszichét igényel, sőt, az ember akkor is hajlamos rá, hogy olyasmibe sodródjon, amibe nem kéne. Arról nem is beszélve, hogy az emberek többsége, akárcsak édesapátok is, hülyeségeket akar, lehetetlenségekre vágyik, és szélsőségektől izgul be a legjobban.

Ez egyébként nem csak a szexualitást, de a politikát, a munkahelyi konfliktusaitokat, a háborúkat és a saját útkeresési nehézségeiteket is megmagyarázza.

Szóval a jó partner azon is múlik, vagy talán elsősorban azon múlik, hogy mennyire ismeritek önmagatokat, és az adott partnerrel kapcsolatban mennyire tudjátok belőni, hogy mit akartok elérni. Teljesen rendben van egy vacsora, egy üveg bor és három-négy orgazmus erejéig megfelelő pasival együtt lenni. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, sohase bízzatok meg benne.

De végső soron azért írom nektek ezt a levelet, mert amint említettem, a szexualitás olykor túlmutat önmagán, és hát nem feltétlenül csak jót okoz az, aki jót akar, és esetleg ki is elégít. Úgyhogy csapjunk is bele, mert hosszú lesz.

Egyszer volt, hol nem volt, amikor még fiatal csikó voltam egy csődör étvágyával, és először jártam Manilában, megismertem egy lányt a sari-sari boltban, úgy hívták, Mary Grace...