Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Coco crunch, avagy fehér a barnában

Coco crunch, avagy fehér a barnában

Love forever

Régi időknek új dalai

2022. április 01. - Puerto Prince

4.

- Itt balra kell menni, nem? -kérdezte Mary Grace, aki ekkorra már bizonytalanabb volt, mint a földgáz ára.

- Nem tudom - ismertem be.

bohol2.JPG

Valójában nagyon is tudtam, mert felismertem a jeleket. Nem ott voltunk, ahol lennünk kellett volna, sőt, az utolsó beazonosítható tereppontot két órája magunk mögött hagytuk, kezdett beesteledni, az élelmünk elfogyott, és nem hogy a szállásunk, de a település sem volt sehol, ahol a szállásunknak lennie kellett volna. Sőt, semmilyen település sem volt sehol, még a szokásos, útmenti bádogviskós kvázi-barangayok sem, de még csak egy motoros sem húzott el mellettünk, már vagy egy órája.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy eltévedtünk.

Ezt csak azért nem mondtam ki, mert a Fülöpökön a pszichológia kissé máshogy működik, mint az a hűséges olvasóim már tudják. Amíg benne vagy valamiben, addig nincs, amikor viszont kimondod, akkor azzal életre hívod.

Más kérdés, hogy Bohol dzsungelében ez az akkor még csíraként sem formálódó bölcsességem mégis mit tudott volna segíteni a két húszéves fiatalon, akik nagyon lelkesen gondolták azt, hogy a Makapiko Természeti Parkig három jeepneyvel elutazva, egy láthatólag használhatatlan térképpel, két liter vízzel és két müzliszelettel felszerelkezve "lecsippentik" a szállásig hátralévő kábé tíz kilométert egy mellékúton át Batuanig, ahol már várt ránk a "hotel" a Csokoládé-dombok közelében. A jó két órásnak ígérkező túra két zsezsgő fiatal számára, afféle kalandnak tűnt.

makapiko3.JPG

Négy-öt óra múlva azonban, akkoriban törthetetlen jókedvemben azon gondolkodtam, hogy miért nem hasonlít a dzsungelben való bóklászás a Bakonyban meg a Vértesben tett kirándulásainkra. Bár egy kicsit féltem, hogy mi következik, ha az éjszakát a szabad ég alatt töltjük, de jobban aggódtam, amikor Mary Grace-re néztem.

A pinoyok nem úgy töltik a szabadidejüket, mint az európaiak. Amit ők csinálnak, az a networking vagy socializing, nem igazán ismerik a nyaralás, a tespedés, a punnyadás vagy a lazítás fogalmait. Vagy ha ismerik is, nemigen élik át, hogy mit jelent egy kiérdemelt munka végén nem csinálni semmit, csak beleverni a faszodat az egészbe. Amikor egy gazdagabb ázsiaival mész nyaralni, pl egy kínaival, akkor sem az a lényeg, hogy mit érzel, hanem hogy mit mutatsz meg; ugyanúgy, ahogy az ajándékozásnál is az ajándék értéke számít, és nem a személyessége vagy a mögötte álló érzelem. Az európaiak elképedve nézik, ahogy a sok kis sárga (mert nyilván az ausztronézek tömegei nincsenek azon az anyagi szinten, hogy Európába utazgassanak) veszett módon fényképez mindent, mintha ezen múlna, hogy jól érzik-e magukat a nyaralás során. Nos ez azért van, mert ezen is múlik. Sajnos ez alól a kedves feleségem sem kivétel, akivel konkrétan voltak olyan traumatikus élményeim, hogy lementünk egy tengerparti strandra Európában úgy reggel kilenckor, és a következő hét órában vagy ő fotózott engem, vagy én fotóztam őt, vagy szelfibottal fotóztuk magunkat, vagy a gyerekeket fogtam, és úgy fotóztam, vagy hozott nekem egy banjót, és azzal fotózott (nem tudok rajta játszani), vagy hozott egy szörfdeszkát, és azzal kellett fotózzam (nem tud szörfölni). Végül, úgy este hat felé bejutottam a vízbe. Egyedül, mert ő a parton a kölykökre vigyázott, meg szorgalmasan töltögette fel a fotóit a közösségire. Az ázsiaiaknál sokkal fontosabb, hogy egy élmény külsőleg legyen meg, és azzal, hogy mi van belül, sokkal kevesebbet foglalkoznak. Tegyünk ki pár tökéletes, fingerheartos fotót, aztán majd a visszajelzésekből megtudjuk, hogy mennyire éreztük jól magunkat. Ők úgy beszélnek a turizmusról, mint egy státuszszimbólumról: én már jártam Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, stb. mert megtehetem! És, hogy érezted magad? Nagyon jól! Mert megtehetem!

1000_f_94896089_twdnt3ebuwdz410zujasklyctcr6ra4k.jpg

Ezért járunk hajózni, mert ott bánja faszom, hogy mit fotózgat, én mindenhogyan jól szórakozom.

Érthető okokból Mary Grace soha nem kirándult még. Sőt, nem hogy Manilát nem hagyta el soha, de még csak a fogalmat sem ismerte igazán, még annak az ázsiai verzióját sem. Amikor elhívtam a boholi útra, az egy rendkívül egzotikus dolognak számított neki. Egy fehér herceggel, akit lassan a pasijának is kezdett tartani (noha tisztában volt vele, hogy nem erről van szó), ez egy afféle nászútnak induló dolog volt.

A sosemvolt nászút viszont hamarosan kezdett kellemetlen lenni. A már órák óta átázott lábamon csalhatatlanul megjelentek a víz-majd vérhólyagok, minden lépés egyszerre fájt és csípett, hogy a higiénés viszonyok miatti fertőzésveszélyről szót se ejtsek. Feldühödtem, és megkértem Maryt, kissé nyersen, hogy mozogjunk. Az utolsó erőnkből nekiveselkedtünk, és fél óra múlva kiértünk arra az útra, amiről letérni sem kellett volna. A probléma javát az adta, hogysem utcanévtáblák, sem házszámok, sem semmi, ami alapján tájékozódhattunk volna, nem volt előttünk. A térkép jelölt egy boltot is, ami nem volt a helyén. Az egyik utcagyerek, akit megszólítottunk, nem tudta megmutatni a térképen, hogy hol vagyunk. Ekkorra már besötétedett, úgyhogy nem volt más választás, mint vagy nekivágni a hátralévő útnak vaksötétben, vagy bekéredzkedni egy random családhoz éjszakára. Nos, ez a lehetőség nem a "javasolt" sorban szerepelt a pinoy álmoskönyvekben, különösen, ha fiatal, csinos lányokról és mulya, a helyi nyelvet nemigen beszélő nyugati turistákról volt szó, de a dzsungelben éjszaka kóborlás még kevésbé. Tömegközlekedés természetesen nem volt.

Mit volt mit tenni, bekiabáltunk az egyik, viszonylag jobban kinéző portán. A tulaj ajtót nyit, a kezében balta. Mivel Mary Grace beszélt, ezért elsőre azt hitte, hogy egy afféle házaló kurva vagy ilyesmi. Azt hiszem, csak ezért jött ki a kapuba, hiszen nyilván nem rakhatja meg az asszonynépség vigyázó szeme előtt, majd elviszi valami disznóól mögé, és miután ott elintézte, utána hozza csak be a családi fészekbe. Ám ekkor meglátott engem is a sötétben, egy Marynél jóval nagyobb férfit, amire feljebb emelte a baltáját. De a sötétben is kivehetőek voltak európai vonásaim, amitől enyhén szitkozódva megenyhült, és beinvitált. Adott lambanogot is, bár enni kértem volna; továbbra sem lehettünk biztosak benne, hogy túléljük-e az éjszakát. Nem szokás így vendéget fogadni a Fülöpökön, nagyon nem. A helyzet rövid időn belül rendkívül kínossá vált, már csak azért is, mert a házigazdánk lányai és unokahúgai különösebb fenntartások nélkül kezdték el csorgatni a nyálukat rám, és nagyokat kacagtak, amikor mondtam valamit tagalogul (noha ők bisayát beszéltek, a két nyelv rokon, gyakorlatilag dialektusai egymásnak). Ami még rosszabb, hogy az egyikük kifejezetten csinos volt, és azon kaptam magam, hogy a szemem újra meg újra a koszos pólója alatt domborodó mellecskéire tévedt.

Nem sokkal később, az egyik srác visszajön a környékről (falunak nem hívnám ezeket a szervetlenül kialakult, semmiféle struktúrával nem rendelkező barangayokat), hogy az egyik cimborájának van egy trike-ja, és hajlandó velünk átvezetni Batuanba, de sajnos nem lesz olcsó.

- Á - mondta az egyik lány, aki nem különösebben tetszett, de csúnyácska sem volt éppen - hadd menjek el Batuanba, apa, anya, légyszi, légyszi!

- Dehogy mehetsz, ilyenkor!?

- De légyszi, hadd menjek, annyira jó lenne, még sosem voltam ott!

- Ugyan már, Lizzie, nem mész sehova!

- De olyan kedvesek!

Mivel ezt értettem is, ránéztem Mary Grace-re, aki ekkorra bemutatta, hogy de, lehetséges még szűkebbre húzni a szemét, valamint testtartása egy támadó krokodil és egy felbőszített varánuszgyík között volt félúton.

- Lányom - szólalt meg az apuka - nagyon drága egy ilyen út, maradj szépen itthon.

- Jajj. apa...

- Ekhm, - köhintettem közbe, miközben a kissé idősebb nővér cickóit néztem - valójában az utat így is - úgy is én fizetem, szóval nyugodtan velünk jöhet Lizzie is, ez egy plusz tallérba sem fog kerülni.

- Jujj de jó! - lelkendezett Lizzie.

Miközben előkerült a haver a trike-jával, nem bírtam Mary szemébe nézni. Ellenben Lizzie teljes erőbedobással cserfeskedett, tette nekem a szépet. Ebből kifolyólag Mary, ahelyett, hogy tampóba merült volna, a motoros srác iránt mutatott ki nagyfokú érdeklődést. Ezért úgy tettem, mintha megsértődtem volna, féltékenykednék, és amikor Mary nagyon dicsérni kezdte a trike-ot a vezető felőli oldalon állva, gondoltam egy nagyot, és az oldalkocsiba terelgettem Lizzit. Marynek sem kellett több, és felpattant a félmeztelen, klottgatyás srác mögé. A kétszázötven köbcis, körülbelül hasonló korú Kawasaki felbőgött, a fater utoljára megfenyegette a motoros gyereket, hogy hozza vissza a lányát egy órán belül, majd integetések közepette elhagytuk a terepet. Alapból sötét volt, de a trike úgy volt kialakítva, hogy az oldalkocsit egy olyan pányva fedte, amelyből csak előre és jobbra, illetve egy kis résen a vezető felé lehetett kilátni. Nagyon mosolyogtunk egymásra Lizzivel, aki szemben ült velem, háttal a menetiránynak. A kezemmel félreérthetetlen invitálást mutattam, és magamhoz vontam a csajszit. Persze, tudtam, hogy Mary nem helyeselné, de úgy voltam vele, hogy ő is egy félmeztelen pasit ölelget épp; nem lesz itt semmi baj.

Nos, baj nem is lett, de egy eltakarhatatlan merevedés igen, amit egyszerre okozott a helyzet veszélyessége, a rendkívül hosszúra nyúlt nap végén csalhatatlanul közelgő siker, és a lányka bájos, buja nézése. Közben a motor bőgött, mint a tehén, ha elcsapta a hasát.

Arra gondoltam, most vagy soha. A már amúgy is a combjain és a pólója alatt kalandozó kezemmel rávezettem Lizzie kezét a meredező farkamra, és simogattam vele egy kicsit, majd hopp! Letoltam a gatyámat, és előbukkant a lényeg. Mivel nem volt sok időnk, nem szórakoztam sokat a dolgokkal; ekkorra már elvesztettem az eszemet és a józan mértéktartásomat, de a lányt is magával ragadták a körülmények. Közben a trike nagyokat döcögött a zalai mellékutakat megszégyenítő kátyúkon.

Nem mondhatnám, hogy tapasztalatlan volt, szűz meg végképp nem, de irányítani kellett. Tudtam, hogy itt csak egyikünk fog elmenni, és az nem ő lesz. Egy rövid szoptatás után előtúrtam a zsákomból egy gumit, az ölembe vettem, és szoci-style megdugtam, majd egy nagyobb döccenőnél elélveztem benne. Amint végeztem, lesegítettem magamról, majd a telelőtt kotont kibasztam a koromfekete éjszakába. A csajon látszott, hogy még messze nem volt ez az álmai kalandja, és próbált bújni, dörgölődni hozzám, de én határozottan eltoltam magamtól. Felhőtlenül boldog voltam. Sajnos, mint akkoriban általában, teljesen elveszítettem iránta az érdeklődésemet. Az egész út talán negyed óráig tartott.

Nemsokára megérkeztünk a "hostelbe", amit Magyarországon talán az út szélén maradt exszocialista, mára már lerohadt és húsz éve elhagyott fogadókhoz lehetne hasonlítani. A nem túl bizalomgerjesztő külső ellenére a szállásadónk széles jókedvben fogadott minket, amire szükség is volt, mert egyik lány sem volt túl jó kedvében. A motoros sem nagyon, mivel ő abban reménykedett, hogy hazafelé úton esetleg megtöffentheti a Lizzikét, de Lizzike ekkoriban szerintem valami nemzetközi nőköztársaság megalapításán vagy a férfiak tömeges kasztrálásán gondolkodhatott. Mary fagyos és szomorú volt, főleg, mert láthatóan nem sikerült a féltékenyítési kísérlete, és mert kiszolgáltatottnak, megalázottnak érezte magát. Ekkor még nem is tudta, hogy másnap reggel, amikor a hátizsákom tartalmát kiborítom a szobában, ki fog esni belőle egy koton megbontott csomagolása; de ezt nem tudtam én sem, ezért egyelőre én voltam a társaság legvidámabb tagja, és nemsokára álomra hajthattuk a fejünket, és végül Mary Grace is megenyhült, és nekiálltunk a kissé slampos tisztálkodásnak a ki tudja honnan szerzett vízzel, amely ki tudja, mióta érlelődött a tabóban. Azonban amikor Mary Grace kibújt a pasztellszínű egyberuhájából, megmutatva feszes, szép alakját, odaállt a bambuszkerítéssel elhatárolt farácsokra a földeletlen negyvenwattos izzó maláriás szúnyogokat vonzó fényénél, és Isten látja lelkemet, nem tehetek róla, de megkívántam ezt a kis nőt, megfogtam hát a timbát, és én locsolgattam a testére a vizet, majd én is szappanoztam be és mostam le gyengéden simogatva. Ettől egészen megenyhült, sőt, meghatódott, mivel újra érezte köztünk a jól működő kémiát, ahogy a nyugati nők mondanák. Hogy fokozzam a dolgokat, elő is vettem a hátizsákomból az ajándékként tartogatott egyforma pólókat Love Forever felirattal, amit a felfrissült testére felhúzva már boldogan mosolygott. A szomjas, színes gyíkok között igyekeztem én is a mosakodással, már csak azért is, mert tudtam, hogy a hullafáradt Mary Grace ezek után biztosan nem alszik, hanem megvár éberen.

Amit viszont nem sejtettem, az az, hogy az a páros póló, amiben pár perc múlva leszopott, és amiben elégedett-nyögdécselősre ujjaztam, és amiben aztán elaludtunk egymás karjaiban, kifakulva persze, de szembe fog jönni velem tizenhét év múlva, midőn egy csapat gyereket terelgetve az egykori sari-sari boltjához közel épült plázában felismertem az arcának az egykori apró, majomszerű vonásait az aránytalanul kirakódott zsír- és ráncréteg alatt. Egy pillanatnyi ledöbbenés után határozatlanul biccentettem neki, míg ő fekete szemeivel szomorúan bólintott, jelezve, hogy ő sem akar balhét, és ő is tudja, hogy egykor szeretők voltunk, és úgy öleltük egymást, mintha nem lenne holnap, és neki valószínűleg én voltam a lehetőség egy szebb holnapra, ahol az életet nem a nyomor, az évtizedek óta hordott rongyok és a szintén nyomorra ítélt gyerekek határozzák meg, hanem a létbiztonság, a kielégítő szexualitás és a kiteljesedett családi élet.

De miközben a karomban szunnyadt erről mit sem tudva, az esőerdő madarai életörömtől duzzadó dallal köszöntötték a boholi pitymallatot.

bohol.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cococrunch.blog.hu/api/trackback/id/tr5117794913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgdé 2022.04.11. 14:04:35

@Puerto Prince:

Valamiért nem akarta elhinni, hogy van. Amit úgy nem nagyon értek hogy miért, mi volt ebben neki a jó, de ha ő azt mondta, hogy á, nincs is, akkor én elhiszem neki, akkor nincs, mert a szexoviban ő volt az óvónéni, s az óvónénire pedig hallgatunk, végül is a fütyinket fogva ő pisiltet meg minket ...

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.11. 14:07:30

@mgdé: neked fogták a fütyidet oviban? :(((

Most jól elcseszted a napom :'(((

Még egy rendes oviba sem tudtam járni :(((

mgdé 2022.04.11. 14:07:40

Nagyon ON: Mivel Peni kiszállt, Irene jelentkezését várom. Hányas metró, hanyadik kocsi, mikor? :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.11. 14:12:58

@mgdé: én alapból hiszékeny vagyok amúgy, meg egy görög nyaraló nem olyan hihetetlen azért :)

mgdé 2022.04.11. 14:17:02

@Puerto Prince:
Lehet, hogy bölcsi volt, a fene se tudja már, olyan rég volt ... Amúgy meg állítólag nagyon szép kisfiú voltam, az ovi felé útba eső hentes nekem pl. ingyen adta a mindennapi fél pár virslit amit útközben az oviig elmajszolgattam s "az én kis barátom"-nak nevezett, az egyik zöldséges bácsi meg a piacon a szem almát amit kiválasztottam, szintén ott helybeni elmajszolgatásra - vagy ez mind a mamám szép szemei miatt volt ?? -, csak nagyon morcos, de lehet, ez utóbbi nem zavarta a bölcsis ill. óvónénit, s ő már akkor felismerte bennem a félistent ... . :D

mgdé 2022.04.11. 14:18:02

@Puerto Prince:
Szerintem sem az. Tudok másokról is.

mgdé 2022.04.11. 14:22:28

@Peni a Valdes:

Valóban az a legszebb, legtisztább, legkényelmesebb, de az csak egy valóban quickly véletlen-talira elegendő időt biztosít. Még retúrral is. :)
No meg, nem is biztos, hogy Irene jár azzal.
De részemről Ok.

mgdé 2022.04.11. 14:30:57

@Peni a Valdes:

Ha netán még a Hollós úton is lakik, imádni fogok vele hazáig fogaskerekűzni, az régi szép emlékeket idéz. :)

mgdé 2022.04.11. 14:45:14

@Peni a Valdes:

Ha csak miattam költözik oda, akkor én is költözök. ;)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.11. 16:17:37

Hát ha szexpartit is szerveztek, én feldobom a pacskert, de komolyan.

Irénke rámegy a fogaskerekű kapitányára, mint különleges járműparancsnokra, és kész is a mutatvány...

MsIreneAdler 2022.04.11. 16:59:45

@mgdé: @Peni a Valdes: életemben vagy kétszer ültem a fogaskerekűn, a négyes metrón is kb annyiszor. Esetleg a kettes, hármas vonalán nagy ritkán fel lehet fedezni :)

MsIreneAdler 2022.04.11. 17:10:53

@Puerto Prince: azért némileg nagyobb erőfeszítéssel irányítható jármű legyen ne kötött pályás :D. Jóhogynem dodzsem...
Miért dobod fel a pacskert? Azt hiszed csak te szervezhetsz szexpartit? Hát nem. Mi is szervezhetünk, bezony :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.11. 17:29:57

@MsIreneAdler: összeszokott jó pajtások között ez könnyű :)

Csak az első negyed óra cikis :P

MsIreneAdler 2022.04.11. 17:48:16

@Puerto Prince: én pl mára is szervezek egyet, meg holnapra is. Már meg is hívtam mindenkit, akivel szexelnék :D

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.11. 19:39:04

@MsIreneAdler: ez gyors volt :D
Hajó lesz, vagy kisvasút?

MsIreneAdler 2022.04.11. 22:13:10

@Puerto Prince: hintahajó és hullámvasút ;)
Valóban nem tartott sokáig a szervezés :D

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 05:08:50

@MsIreneAdler: mondanám, hogy irigy vagyok, de könnyített terepen taroltál :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 07:53:10

@MsIreneAdler: Ősanya....max csak a gyerekei nevében (Hunóra Kincső pl. Az ötödik lehet Szütyőke Avarka lesz) De Inkább olyan lehet, aki az esti puszira hazaér a skacokhoz. Karrierista a csaj, de hát ehhez nincs is közünk, mondhatni ődóguk :)
A vizet prédikál pedig ráillik valamennyi politikusra, párttól függetlenül.

@mgdé: Napi szinten metrózom, de velem nem járnál jól, ha ott akarsz ismerkedni. Valamelyik reggel ülök magamba fordulva álmosan, erre leül velem szembe egy fazon, és azt mondta, hogy ne haragudjak hogy megszólit.....erre én rárivalltam, hogy NE SZÓLÍTS MEG!! és félhangosan kurvaanyázva felálltam, és átmentem a következő kocsiba. Szerencsétlen köpninyelni nem tudott a meglepitől. :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 07:53:49

@MsIreneAdler: Köszi, megkaptam a meghívót, ott leszek ;)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 08:12:04

@Puerto Prince: Tényleg akartam kérdezni a feleséged is megy veled?
És az oké, hogy azt mondod, te nem akarod majd meghúzni a fehérnépeket a hajón, de leginkább úgy néz ki azért, mert a fehér nőktől komplexusod van. De ha mégis legyűröd a komplexust, mert az egyik annnyira rád akaszkodik a hosszú lábaival, a szopós...izéééé érzéki szájával, hogy még a legelszántabb kapitánynak is lecsúszik a gatyája, akkor mi lesz?
Te leszel a hős aki ELLENÁLLT, vagy megadod neki magad, és a feleséged vágja le a micsodádat?
Tényleg levágná a micsodádat, ha húzogatnád a csajokat a hajón? :)
Az nekem nagyon nem hihető ám, hogy te majd felmész a fedélzetre magányodba, ha megkísért a szex angyala :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 09:58:15

@Szőkenőő: pedig de :)

Srácok, tényleg... előre közlöm, hogy én nem szexelek, engem ez nem vonz. Az, hogy őket igen, az lehet. De engem nem, fehér és ázsiai csajok sem. Ugye szervezek egy backup bulit is, na ott sem fognak a múzsás tekintetű gésák elragadni.

Ez ugyanolyan, mint mikor először hajóztam nyílt óceánon; hiába volt ott a feleségem, hiába faljuk egymást mindig, azok a napok nem erről szóltak. Az álmaimban én az embereket boldoggá teszem, és minden fehér nő tisztelettel néz rám, hogy fú, az milyen két hét volt, te jó isten... az egészet ennek a titokzatos, jófej kapitánynak köszönhetem... ma sem értem, hogy ez hogyan történhetett...

Ha dugnék velük, ami ismétlem nem célom, ebből semmi sem maradna... én is csak egy lennék a sok kuki közül... na ez viszont nem célom.

Ha a fehér nőkkel kapcsolatban szorongásaim is vannak, sokkal jobban esik az, ha tisztelnek és vágyódnak rám, mintha szexelünk.

A feleségem nyilván felvetette ezt, de ő már régóta, mélységeiben ismeri ezt az álmomat, úgyhogy megértette, hogy ez miről szól, viszont a backup partit már nem támogatja, pont ezért.

Ha megdugnék valakit, amit nyilván sosem tudna meg, mert nem jön a hajóra, nagy patáliát csapna, de ugye el nem tudunk válni, a farkamra pedig szüksége van :)

mgdé 2022.04.12. 10:35:16

@Szőkenőő:

Nem akarok metrón ismerkedni, nem is szoktam, a majdnem_Prince -t is azért szólítottam meg, mert feltételeztem, hogy esetleg lehet ő. (Ezenfelül férfi volt, gyerekkel, nem hinném, hogy ez leszólitás. :) ) Ami felétek ment, az megrendezett véletlenrandi lehetne, lévén ha tőled tudom, hogy melyik metró, melyik kocsijában, pontosan mikor láthatlak, akkor az bizony nem szándékodon kívüli véletlenösszefutás ... Amúgy meg egyenruhám sincs - azaz Irene csalódott lesz -, Peni saját magával nem akar találkozni, tehát nem lesz ott, te ordítani fogsz velem, kell ennél több ösztönzés? Azaz, én biztosan ott leszek! :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 10:51:09

@Szőkenőő:
Apjának mi a neve ?
Mert a Dúró Szütyőke kifejezetten cuki név, kicsit se basztatnák az osztálytársai , aztán a munkahelyén élete végéig :))

Olvastam G.Cloney instáján hogy mikor pesten metrózott és leszólított egy szőke utast az meg elküldte a kurvaanyjába, az olyan traumát okozott neki hogy azóta is pszihológushoz jár, eddig azt hitte minden nőt megkaphat, erre egy pesti nő elhajtja a vérbe :)
Miattad vonul vissza mert szorongásos kis pojáca lett :P

@Puerto Prince:
Rejtély miért éri meg neked ez a szexhajózás ha még bele se dugod egyik kislányba se a szent jogarod :)
Önzetlenül a faxom se szervezne szexhajótúrát a fülöpökön, kurva nagy kaland lesz a részeg társasággal még 4 hétig karanténba szopni mert megint kitör a járvány :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 11:08:55

@szociál: látom nem értitek, ezért újra nekiállok.

1. Engem nem az érdekel, hogy sunyiban dugjak. Ha netalántán találnék is jobb szexpartnert, mint a nejem, ami alapból nem valószínű, biztosan nem nyilvánosan hirdetném meg, hanem titokban, egy kis hajóval, kis költségvetéssel. Csak én válogatnék, nem hagynám másra a döntést. Alapból nem is mennénk nagyon sehova, csak az első szebb szigetig.

2. Ha grupira vágynék, mint ahogy nem, akkor is egy érzéki hármast tudnék elképzelni, de ebben az esetben nem én szkippelnék, hanem valószínűleg valami japán természetközeli fürdőbe mennék, esetleg egy alpesi tóhoz vagy spanyol hegyekbe.

3. Ha fehér nőre vágynék, mint ahogy nem, azt hiszem, hogy az említett hölgy nagyon rajta lett volna a dolgon, eldorongolhattam volna. Nem tagadom, nagyon vonzónak találtam mind a magatartását, mind a külalakját, de ez sem mozgatta meg bennem, amit kellett volna, mert bár kivertem párszor a képeire, nem akartam találkozni sem vele.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 12:44:40

@mgdé: Látod igaza van a hercegnek, a fehér nőkkel csak a baj van, hisztispitsa mind :D

@szociál: Hát nem tudod ki Dórika férje? Hát hites és harcostársa Novák Előd.
Waze nem mondod hogy klúnit hajtottam el??? Hát minek húzza a fejibe a kapucnit hatalmas napszemüveggel? Így járt, lemaradt egy szőkéről :)

@Puerto Prince: oké, értem :)
Hogyhogy nem tudtok elválni? A fülöpökön nincs olyan hogy válás?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.04.12. 13:29:25

@Szőkenőő: Dóra afelé szuperno szerepben tetszeleg.... egyébként emlékszem hogy Huncival augusztus 20 körülre volt kiírva, és azt írta hogy milyen jó hogy lehet hogy a gyereke egy napon születik a Vona elnökkel..

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 13:51:04

@Szőkenőő: nincs. Bár most úgy hallottam, hogy tavaly augusztusban beterjesztettek valamit valahova, amiből valamikor majd lesz valami. Gondolom max a választás után :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 14:04:37

@Szőkenőő:
Csak a fejét vágtam a faszinak, a nevét annyira nem, jobbikból is inkább a Vona meg a Jakab maradt meg, de elég könyvelő feje van, nem kimondott szélsőjobbos kukluxklános, és ettől 4 gyerek baszki :)
Mire indul be Dórika, mit tud az a gyógyegérfejű ?

Azért te se jártál volna rosszul ha összejössz Cloneyval, máskor ha leül eléd egy szakadt kapucnis büdös állat, előbb nézd meg a képét hátha Bredpit :P

@Puerto Prince:
De még mindig nem értem ám :)
Mindegy, jöjjön összes a szexkaraván, és ne csak ázsiait vegyél fel az útra, hanem néhány önérzetes fehér pitsát is :)

MsIreneAdler 2022.04.12. 15:00:22

@Puerto Prince: no igen. Meg van a bejáratott társaság :D

@Szőkenőő: legyen karrierista, nem ezzel van a gond, hanem, hogy ezt nem esik nehezére összeegyeztetni a régi konzervatív értékekkel. Mutasson példát, milyen az, ha egy nő nem áldozata a modern hívságoknak, hanem a régi módon érvényesül...a konyhában:). De basszus még a férje nevét sem vette fel...
Hmmm, nem láttalak a partin, vagy csak nem figyeltem :D

@szociál: szerintem cuki ez az Előd. Olyan alamuszi nyuszi nagyot ugrik forma :). Oké, elárulom, a szemüvegre is bukok :))))

@mgdé: dehogy leszek csalódott. És kiabálni sem fogok :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 16:09:55

@szociál: @Peni a Valdes: @MsIreneAdler: nos hogy legyen politikai dolog is, én találkoztam Előddel, amikor még senki sem tudta, hogy ki az az Előd :)

És még Puerto Prince sem tudta, hogy egykor ki lesz ő :)

Na, szóval én asszem értem... a csávó nem magas, nem jóképű, de ég benne egyfajta tűz, amire a csajok nagyon mennek. Én csak egy bulin láttam, de tényleg látszott a csávón hogy ő gets shit done. Nyilvánvalóan egy nyüzüge senki a pali, mint én, de ő tényleg tökös gyerek, velem ellentétben

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.12. 16:16:44

@MsIreneAdler:
Van szemcsim vezeteshez es tevezeshez ;)

@Puerto Prince:
Ne ostorozd magad, woody allen is dugja a noket, mondjuk o a gyerekeket is :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 16:30:46

@szociál: fúj bazdmeg... a gyerekeket hagyjuk ki ebből pls... van egy undorító kép a fejemben a témáról, ami miatt okádom a témától, bocsi.

Terjünk inkább vissza Dóra asszony kifejlett dudáira, mitszósz :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.04.12. 16:42:03

@Puerto Prince: szerintem abban a tokosegben van vmifele kisebbségi érzés is,
A többi Novák felé.
Dóra meg eleg fiatal volt amikor összejöttek

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 17:32:04

@Peni a Valdes: tökmindegy, ha a Dóra akkora manöken mint mondod, biztos őt vette volna észre, nem engem :)

Szerintem amúgy ezeket a radikalista puncikat az izgatja fel, hogy el tudják-e terelni a megszállott pasi figyelmét a politikáról :)))

Szerintem amúgy Dúró kisasszony előképe a Laborfalvi Róza, akit Jókai és Petőfi is sunázott volna, meg úgy a férfiközönség 99%-a :)

Bár a nemeskisaaszonyokra amúgy is jellemző volt, hogy ügyesek a hóban, és szívesen lecsúsznak a Guyon Richárdokhoz hasonló angol lordok faszán :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 17:32:49

@Peni a Valdes: amúgy honnan tudod, hogy Dóra ekkora szépségkirálynő? Tán ismered?

MsIreneAdler 2022.04.12. 17:43:31

@Peni a Valdes: ha fel is vette, nem használja, szóval...

@Puerto Prince: mondom én, olyan nyolcadik pályán elsőnek felúszó fazonnak tűnik. Valahogy csak elrabolta Csodadóra szívét :).

@szociál: oh hellószia :D

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.12. 19:45:57

@MsIreneAdler: ezeknek az eltökélt paliknak jó kisugárzása van :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.04.12. 22:45:42

@Puerto Prince: személyesen nem ismerem, de figyelem a csajt 2010 ota.

mgdé 2022.04.13. 01:25:51

@MsIreneAdler:

Csodadóra?
De hát (finoman szólva) nem igazán okos ...

Vagy az értelem már nem kell a szexiséghez, az a két-három év, amikor még valamikor a XX. században még hébe-hóba kellett, már végérvényesen elmúlt, s a Kardashian csajok meg Miley Cyrus, meg Andy Warhol végérvényesen padlóra küldték Sharon Stone-t, Nicol Kidmant, Dolph Lundgrent?

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 07:38:08

@mgdé: okos nőből túl sok van. Asszem amikor végeztem, akkor volt az első év, hogy több csaj ment egyetemre, mint srác - ma már sokkal több. A magyar isikből eltűntek a tanítóbácsik, ellenben a jókislányok mindig mindent tudnak, a Balassi-strófától V. István haláláig. Ebből szerintem sok srácnak elege van már kiskorában, és felnőttként az olyan nőt idealizálja, aki nem beszél annyit vissza.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.13. 08:43:39

@MsIreneAdler:

8)

@Puerto Prince:
A copacabanán is mindenki olyat keres akinek nagy a lexikális tudása, senki se foglalkozik a nagy seggekkel :)

MsIreneAdler 2022.04.13. 09:04:05

@mgdé: majd jön szoci és megírja, hogy biztos ezekre is buknak még a pasik...

@Puerto Prince: az okosság nem egyenlő az okoskodással. El sem hinnéd mennyire kevés az okos nő. Szerintem az is buta, aki elhiszi, hogy egy egyetemi diploma után okos lesz. Azért mert valakinek jó popója van, amire leül és bemagolja, amit kell... Hát.... Pont most van erről tapasztalatom milyen csalódottak a friss diplomások, hogy azt igérték nekik, mindent tudnak majd, aztán a való élet összefüggéseit meg nem látják sajnos.
Egyébként itt a blog szférában nem új gondolat, hogy a férfiak továbbtanulási esélyeit mi nők rontjuk. Csak ugye ez olyan, mintha egy futóversenyen én a többi versenyzőt okolnám, amiért megelőznek. Olyan szinten nem lejt (ha lejt) a pálya a nőknek amilyen arányban a férfiak kimaradnak a felsőoktatásból. Meg különben is ma már kár is ebben mérni a sikeresességet.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.04.13. 09:31:57

@MsIreneAdler: nők mindenhol..
Óvodai tapasztalataim jelzik hogy hol a gond

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 09:57:33

@MsIreneAdler: nem a valódi okosságra gondoltam, hanem az okosság percepciójára, amit te is írsz. Csomó nő 6-tól huszonéves koráig arra van szoktatva, hogy ő nagyon okos, majd az életben kiderül, hogy nem az. De sajnos ezt az attitűdöt viszik magukkal a kapcsolataikba is. A legtöbb fehér nőismerősöm úgy van vele, hogy van egy értékelési rendszer, ahogy a dolgok jók, és annak kell megfelelni (lásd iskola), az intelligens egyet nem értésre töredék képes.

Ezzel nem azt mondom, hogy szegény férfiak mind intelligensek, csak azt, hogy most látom a harmadik, egyébként jó házasságot szétzuhanni azért, mert a túliskolázott asszony nem tudja törölni a szósölmédiát meg elfogadni, hogy a férje nem olyan, mint egy tévésorozatban, ezért minden piszlicsáré indokkal baszogatja. És amikor az asszonnyal beszélek, akkor azt mondja, hogy a palija miért nem tud "normális" lenni. Kérdezem, hogy mit csinál a Jóska, megcsal, veri a gyerrkeket, elissza a pénzt? Nem... makettozik! Meg olvas.

Amúgy a fiúgyerekek iskolai alulteljesítése nem a nők hibája, hanem az iskolarendszeré. Ha rajtam múlna, a testedzés, a versengés és kaland sokkal több szerepet kapna, és nem ilyen leszedált krumplikként ülnének ott a gyerekek, iszonyú unalommal bámulva maguk elé. Ez egy fiúgyereknek utálatos és fájdalmas dolog, persze, hogy nem jók benne

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.13. 10:01:59

@MsIreneAdler:

Azért olyankor az ember elfelejti a hiányosságokat ha a csaj olyan az ágyikóban mint az állat, nem olyan büdős, hanem mindent tud, sőt mitöbb tanít :)
Akkor nem vágjuk a fejéhez hogy nem esnek le neki a poénok, meg hogy csak romi filmeket nézne a szentem, ennyi áldozatot hozhatunk mi is :))
De azért ne legyen a legalja hogy mulatós zenét hallgat az autóba, vagy csak Döglégy zoltánt, mert volt olyan exem is aki csak a Kárteltől az eldorádót akarta hallgatni az autóban, egy idő után megutáltam, pedig fasza egy album volt :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.13. 10:08:04

@Puerto Prince:
A magyar oktatással az a probléma hogy a poroszos oktatás van kiadva a tanároknak, a bebiflázás, a magolás, ellentében az USA-val ahol azt hisszük tök hülyék mert úgy vizsgáznak mint ha tippmixet töltenének ki, pedig jóval érettebben és felvilágosultabban jönnek ki a padból mint a magyarországi kölkök, ott az életre tanítják őket konkrétan.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 10:14:52

@szociál: attól függ, hogy egy társadalomnak mire van szüksége. Pl Kínában is poroszos oktatás van, azt' a gyerekek PISÁ-ban agyonverik az egész világot, finnekkel, amcsikkal, magyarokkal. Kb. 3 évvel vannak a magyar kölkök előtt észben

2022.04.13. 10:51:21

Oroszpárti tüntetést szerveznek Budapesten
Az Oroszországot támogató felvonulás aprilis 30.-an 13 órakor indul a Hősök teréről, és az orosz nagykövetséghez tart majd. A szervezők azt szeretnék, hogy ne érje több szankció Oroszországot, illetve kijelentették, hogy elegük van az Európai Unió, az Egyesült Államok és az ukrán kormány folyamatos hazugságaiból, a NATO terjeszkedesebol az USA és nyugati gyarmatai világuralmi törekvéseibol.
---
God Bless Russia! Halal a khakhol fasisztakra! :)
www.youtube.com/watch?v=p-fm88TQDLA
Гимн России - Любэ

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 10:58:54

@тельня́шка: örülök, ha jössz kommentelni, de ez a blog nem erre való. Nem akarok poroszos tanítóbácsi lenni, de a következő ilyen kommentedet törlöm

guma 2022.04.13. 12:57:13

sziasztok!

üditő napokat szereztetek szővegeitekkel.
elgondolkoztam azon mennyire más élmények határoztak meg engem - talán szerencsés voltam, még a borzalmas vagy nem szokványos esetek után is.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 14:22:28

@szociál: hány éves vagy te, hogy már volt autód amikor a Kártel menő volt? :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 16:08:19

@szociál: akkor mostanra már halottnak kéne lenned :)))

mgdé 2022.04.13. 16:22:58

Sok bájos gyermek. :)

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.13. 16:23:07

@szociál: ja blcs, úgy értettem, hogy hány éves voltál, amikor a Kártel menő volt... bazzeg... lassulok. Napok óta alig alszom

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.13. 16:28:01

@mgdé:
:))))
Ven szarok dumapartyja :)
Csak pepeset eszunk mar, egyedul szoke nem mert o hamvas kislany :)

mgdé 2022.04.13. 17:03:28

@szociál:

Csakis! :) Reggelire pl. a régi jó bőrös virsli helyett már csak Wellinton bélszínt.
De ami még ennél is fontosabb:
Szőke engedi meghúzni a copfját? Ha már végre-végre mi újra kisgyerekek, még ha kissé ráncos arcúak is ...

mgdé 2022.04.13. 17:04:13

Wellington, na ...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.13. 17:09:38

@mgdé:
Tatarbifsztek jar nekunk, mert azt nyersen is meglehet enni, draga az olaj :)
Piritos nelkul mert az szetcseszne az inyunket.
Szokenek barmijet meghuzhatod, csak utana letepi a herenket, nekem mar letepte a ket karom, nincs mivel huzgalni :)

Adi21 2022.04.20. 10:32:07

@Puerto Prince: Sziasztok!
Viszonylag uj vagyok itt, a csp blogrol jottem at.
Lehet hogy nem vagom az elozmenyeket, de ki itt a "kinais". Wechat, weibo, tantan, Shanghai elegge kina fele orientalta az irast, de amugymeg a FUlop-szigetekrol van szo.
Szoval felvilagositotok?

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.20. 10:43:17

@Adi21: szia! Én.

Az egyetem után nem sokkal kimentem a Fülöp-szigetekre, majd 12 év után visszatértem Magyarországra, hogy aztán 2 éve kiköltözzünk Kínába.

Adi21 2022.04.21. 01:59:23

@Puerto Prince: akkor udv itt honfitarsam. Shenzhen, ugye? Nejed es gyerekeid is veled egyutt?
csak azt nem ertem, hogy hogy tudsz nemzetkozi utazassal szamolni, amikor ugy nez ki meg sokaig hogy Kinabol csak egyiranyu jegyet erdemes venni...

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.21. 07:34:55

@Adi21: én különleges jogállásban vagyok ilyen téren, egy laborban dolgozom, tehát ha úgy tetszik, Sanghaiba is mehetnék (persze csak munkaügyben). Ha elhagyom az országot, vissza is simán tudok jönni, mert nem akarnak balhét abból, hogy nem engedtek vissza, továbbá kell az aláírásom pár papírra. Igaz, hogy ahol éppen forró helyzet van (tüntetések, valódi QC) oda nem engednek, de én sem akarok menni. Kapok egy elfogadható fizut relatíve kevés munkáért, és hali.

Amúgy szerintem a jelenlegi helyzet nem fog örökké tartani, jövő év januárig se. Ha meg igen, a legkisebb baj lesz a trópusi szextúra szervezése

Adi21 2022.04.21. 08:12:08

@Puerto Prince: Mr. VIP, igy mar jobban ertem. Szerintem az allampart imadja a COVID-ot es megtartana a hatarzarat meg sok evig, megindolokoljak mindig hogy miert is legyen annyira halas a nep nekik.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.21. 08:33:41

@Adi21: Nem vagyok VIP :)
(Egy meglehetősen jelentéktelen senki vagyok.)

Persze attól függ, honnan nézzük, mert az egyszeri turistához képest VIP vagyok, meg azokhoz a tutorokhoz képest is, akik lényegében angolt jöttek tanítani és máshoz nem nagyon értenek. De egy vállalatigazgatóhoz, board memberhöz képest meg jelentéktelen vagyok. Az, hogy elméletben elmehetnék Sanghaiba vagy bármilyen lezárt területre, az meg csak egy elmélet, mert a valóságban megigényelhetném a papírokat, amiket aztán - persze nem elutasítva - soha nem adnának meg, vagy csak akkor, amikor már nincs mit nézni. Egyébként meg rendszeresen a kezembe nyomnak kimutatásokat, amiket nem kértem, és vannak doksik, amiket több, mint egy éve kértem, és nem kaptam meg.

Viszont tudnod kell, hogy én nem vagyok szabadságharcos vagy igazság bajnoka típus. Inkább egy ilyen taktikus felelősséghárítónak tartom magam. Tehát szeretem, ha van nyoma annak, hogy szerettem volna dolgozni, de azért nem akarok minden áron dolgozni :D

Most nem tudom, melyik utazásra gondoltál, de Manilába a szavazásra úgy megyek, hogy közben lesz egy megbeszélésem is a régi munakhelyemmel, és emiatt szakmai útként van jóváhagyva.

Amúgy alapjában véve engem a CCP és az egész kínai politika nem érdekel, sőt, nem is nagyon érint. A kovidozást hülyeségnek tartom, de biztos vannak arra szakavatott emberek, akik ezekkel a témákkal foglalkoznak :)

Adi21 2022.04.21. 09:08:51

@Puerto Prince: Na en vagyok a mashoz nem erto tutor, haha...
Jol van, jol csinalod szerintem.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.21. 09:25:31

@Adi21: hú, hát ahogy hallom, nem volt könnyű az elmúlt egy évetek. Melyik suliban dolgozol? Vagy cégnél vagy?

Adi21 2022.04.21. 09:36:45

@Puerto Prince: Shanghaitol 250 km-re egy kisvarosi oviban tanitok kolkoket.
Konnyu melo konnyu penz, meglatjuk meddig tart.
Az elmult ket melovaltasom vizumszigoritas es training center bezaras miatt volt, ugyhogy probalok rugalmasan allni a dolgokhoz.
Remelem nem vajkalok az intim szferadban ha az erdekel, hogy egyedul vagy Kinaban vagy asszony/gyerekek szinten veled?

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.21. 09:48:53

@Adi21: velem van a családom (feleség + 4 gyerek), igen :)

Miért érdekel amúgy? Ha azt mondod, hogy fiatal, szexi fehér nő vagy, és van-e kedvem beszélgetni privátban, az nem fog összejönni :D Nem miattad, csak úgy általában...

Adi21 2022.04.21. 09:55:18

@Puerto Prince: Valasztol fuggetlenul nem valoszinu hogy felkeresnelek es ejjel fehernemuben kopogtatnek az ajtodon. mindkettonknek van jobb dolga szerintem.

Csak azert mert nagyon mas az elet egyedul vagy csaladosan plane nagycsaladdal, iskolaztatas a gyerekeknek stb.
Voltam Shenzhen-ben meg pandemia elott turistakent. A CIvic square light show az latvanyos. Amugy meg olyan Shanghai-Hong Kong keresztezes.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.21. 10:22:21

@Adi21: nos igen, családdal nagyon más. Amíg nem volt családom, addig nagyon másképpen éltem, de mondjuk a korona sem egyszerűsít a dolgokon. Ma már szinte felfoghatatlan az a szabadság, amiben 20 éve éltek itt, én pl. Hu Jintao Kínájában jártam először, nagyon más volt. Ahogy egyébként az Arroyo vezette Fülöp-szigetek is. Na nem a politikusok vagy a politika miatt, hanem inkább a hangulat volt más. Kiszámíthatóság, stabilitás, semleges, esetleg pozitív attitűd a nyugatiak irányába.

Merrefelé laksz, és hogy kerültél oda? Magadnak nézted ki a munkát, vagy közvetítőn keresztül? Amúgy te angoltanár vagy, vagy "csak" beszélsz angolul? Imádom az ilyen sztorikat, mesélj! :)

Ja és a fehérneműs kopogtatás miatt ne aggódj. :)) Szervezek egy exkluzív trópusi szextúrát, ha érdekel, és főleg, ha férfi vagy, gyere! Jut eszembe... férfi vagy? A nicked alapján erre következtetnék, de elbizonytalanodtam.

Adi21 2022.04.21. 11:10:18

@Puerto Prince: Igen, ferfi vagyok. Lekotelez az invitalasod, de ha valamikor szabad lesz a hatarokon tulmeno utazas, elso utam haza vezetne. Egyelore az is felvillanyozna, ha tartomanyon kivulre lehetne menni. Oktatasban rank szolnak, hogy a megyet se hagyjuk el ugye, nevetseges.
ZheJiang tartomany, Jinhua varos vonzaskorzete.
2016 ota vagyok itt, netes kereses agency alapjan, Tianjin, Zhengzhou, majd itt.
Del-Kinat szeretem, mert meleg az ido, es szeretek kirandulni, kempingezni, ehhez jok a dombok-hegyek errefele.
Nem vagyok nagybetus ANGOL tanar, van egy ilyen "jatek" online kepzesem. Viszont legalis angoltanar munkavizummal vagyok kint, aminek csodajara jarnak a HR-esek is. Hogy azt 2022-ben az en utlevelemmel es kepesitesemmel hogy???
Turizmus-vendeglatos diplomam van, dolgoztam USA-ban, Londonban, utazgattam sok helyen, Fulopon is, mondjuk nem tul okosan, azt hittem hogy 2 het alatt bejarom majd a fobb szigeteket helyeket, haaaat, a kevesebb tobb lett volna, ahogy mondjak. A-bol B-be eljutni maga sokszor ket nap. Boracay tetszett, Coron es Del-Cebun a whaleshark-kal uszkalas, amugy Cebu es Manila is eleg lepukkant a plazas reszeken tul. Emlekszem amikor a legolcsobb hulladek fast food kifozdebol vettem + gyumolcs kenyer, az utcagyerekek nyulkaltak a zacskom utan hogy hadd kapjanak belole. Mas helyeken ismet a kolykok, Mr. Mr. how are you? Give me money... Nem fenyegeto, csak olyan lehangolo...
Volt egy filippino csaj, akivel anno Mo-on irtunk egymasra, a novere ide hazasodott. O Manila-i, o volt az idegenvezetom, utolso esten valszeg megdonthettem volna, de olyan "szodaval elmegy" jellegu volt, es nem fogtam elegge a jeleket.
Itt Kinaban megtanultam, hogy a lanyok lelkesek, de tenyleg ne raboljam az idejuket, mondjam mar meg az elejen (na jo, az agyjelenet utan) hogy hazassagi, csaladalapitasi terveim nincsenek, es nem en vagyok az idealis kapas erre. En elvagyok, meg par evig ellavirozgatnek, ha hagynak...

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.21. 12:34:00

@Adi21: ez a kempingezés elég komoly, én tuti nem merném bevállalni, persze itt is kijön, hogy családos vagy nem családos az ember... volt idő, amikor batyuval jártam elég elhagyott helyeken, de ennek már rég vége. Pedig az az igazi, tudom jól. Most inkább az van, hogy nem annyira szeretem a tömeget, és inkább hajózom :)

Amúgy igen, DK-Ázsia egy putri, ez köztudott, de azért jó látni. A két hét felfedező úton, hát... mosolyogtam :) A közlekedés semmi ilyet nem tesz lehetővé, igazad van.

Amúgy a kínai csajokban elmerültél akkor? Mostanában sokat hallom, hogy elégedetlenek azzal, hogy szegények vagyunk nekik, meg mindenféle hülye kifogásuk van... de ezek szerint, mondjuk szerinted, könnyen kaphatóak a szexre?

Adi21 2022.04.22. 01:29:38

@Puerto Prince:
Vadkemping eleg diszkomfort es idojaras-szenzitiv, de a kalandfaktora jelentos. A kigyoktol parazok egy kicsit, meg a rend oreitol.

Kinai nokrol tudok irni, megprobalok altalanossagokat. A majdnem hat evem alatt tobbnyire volt baratnom, de koztes idokben voltak kalandjaim. Nekem a Tinder bejott, a Tantan az nekem “tul kinai”. Tinderen sok olyan no van, aki karrierista, jol beszel angolul, vilaglatott, van kulfoldi tapasztalata. Ez a szegmens mar alapjaban nem a tipikus kinai no, azok nem is feltetlen palyaznak kulfoldiekre.
Aztan en nem ugy viselkedem, mint a tipikus kinai ferfi.
En nem “fizetek” a figyelmukert, idejukert. Nem kapraztatom el oket elegans etteremmel, viragcsokorral, ajandekokkal. Tipikus nyugatikent sem, nem iszom, nem jarok barokba, night-clubokba, neten ismerkedek esetek tobbsegeben.
Nagyon keves ebben a kategoriaban az a no, aki veletlenul kerult ossze kulfoldivel, a tobbseg direkt minket vesz celba, “ismerik a fajtankat”. Volt aki panaszkodott is, hogy a covid miatt most szuk a kinalat. Erdekesseg keppen interjuvoltam oket, mi ennek az oka, alabbiakra jutottam:
nagyobb szerszam, izgalmasabb elet, elfogadobbak (a kinai szepsegideal elegge szuk, nekunk kevesbe tabu ha a no elvalt, vagy szingli anyuka), nyitottak, nemzetkoziek, fe’lve’r gyerekek cukik, majd jol megtanulnak angolul, a hirhedt anyo’s es a ferfi tolakodo, mindent jobban tudo csaladja ez esetben tavol van, vagy kulturalisan nagyon mas. Van olyan, aki menekulne az elnyomo rezsim elol, viszont olyan is, aki maradna Kinaban csak kulfoldivel egyutt elve, mert a csalad es a gyokerek fontosak.
Viszont latok olyat, hogy idosebb kulfoldi pali, kozepkoru kinai no, es mint egy anyuka gondoskodik a nyelvet nem beszelo, napi ugyekkel bajban levo kulfoldivel, ez nekem kicsit lehangolo. Aztan az a “loser back home” kategoria is, altalaban anyanyelvi angol, kocsmaban tolti a szabadidejet a tobbi kulfoldivel versenyt panaszkodnak. Nem nagyon ismerem oket, tehat lehet csak rosszmaju vagyok. Aztan nyilvan vannak ambiciozus kulfoldiek, itt tanultak, kenik vagjak a nyelvet, motivaltak.
Na de a lenyeg:
Szex: Konnyen kaphatoak -e szexre? A nagy szamok torvenye alapjan akad ilyen is olyan is, ha nincs tul magasan a lec, akkor sokan megugorjak, ha erted mire gondolok.
Punci: kb. 20% kopasz, 40% rovidre nyirt, 40% termeszetes, engem amugy nem kifejezetten zavar. Olyan novel is voltam, akinek megvolt a honajkutyaja, lehet hogy igenytelen vagyok, de csak emiatt nem rugtam ki az agyambol.
Szexben a nyugati atlaghoz kepest kevesbe bevallalosak, nyilvan itt is vannak kellemes kivetelek, mondjuk azok nyugaton “tanultak”. Itt nem meglepo ha a no mondjuk csak 25 evesen vesztette el a szuzesseget (helyes, ertelmes, eletvidam nok, nem feltetlen csunyacska szurke egerkek).
Most egy eleg gazdag tartomanyban lakom, a primer celcsoportom, 30+ leftover women, karrierista, eleg jol el vannak eresztve, jobban mint en, ok nem a penztarcamra mennek, az tuti.
Nyugat utan ide is eler a feminizmus atka, az egyetemeken tobb a no, mint a ferfi, de a nok meg igy is inkabb csak felfele hazasodnanak, a meno ferfi viszont miert a hazsartos karrierista fonoknot valasztana, ha a hazias fiatal menyecske egesz eleteben felnez ra, akkor inkabb az utobbi. Ez engem nem zavar, szerintem jo, hogyha csokken a nepesseg. Kevesebb hazassag es gyerek? Ez legyen az allampart problemaja. Tehat az utlevel miatt hazasodas itt sokkal kevesbe gyakori, mint 20 eve volt, ez nem meglepo a gazdasag erosodesevel. Mondanam, hogy itt az a jo parti, akinek “huokou”-ja meno nagyvarosbol van, inkabb mint a kulfoldi.

A kulfoldiekrol az hirlik, hogy ok olyan nyitottak es szabadosak, ami igaz, de ez nem feltetlen csak ezen mulik. Aki Kinaba megy elni, az mar nem atlagos, ha igy nezzuk. Masik oldalrol is, a nyugaton elo kinaiak is sokkal nyitottabbak es szabadosabbak mint az otthoni csaladtagjaik. Az is nagy elony nekunk, hogy nincsenek itt a rokonaink akik itelkeznenek, aztan a szomszedoknal is leszarjuk hogy mit gondolnak.
Ezek a tarsadalmi szerepek itt meg sokszor nagyon fontosak. Miert is menekul el minden ertelemesebb no a falubol a varosba?
Tehat nem panaszkodom, sokat tanulok itt, erdekes egy vilag. Azert nyilvan csak egy kis szeletere latok ra az itteni dolgoknak, nem reprezentativ felmeres. Szerintem Kina atlaga olyan 20-30 evvel van elmaradva Europatol a liberalizmus, feminizmus, nok szerepe, stb. teren.

Remelem informativ voltam.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.23. 06:56:47

@Adi21: nos nehéz lesz egyet nem értenem, mivel a tapasztalataim nagyban visszaigazolják a tiéidet :)

Én mondjuk inkább a felső-középosztályban mozgok mostanában, de annó jókedvvel és bőséggel jártam itt pinászni is... és meg kell mondjam, kellemes meglepetésként ért mindaz, ami ott van. Egyszer mondjuk jót nevettem azon a hiedelmükön, hogy ha mezítláb vagy otthon, akkor hasmenést fogsz kapni :)))

Tantanról még annyit, hogy azt a legjobban Európában lehet használni, vagyis lehetett a covid előtt (akkor próbáltam ki minden létező társkeresőt), mert nem egy és nem kettő kínai üzletasszony és bevállalósabb turistalány keresett magának fuck buddyt. Nagyon komoly volt

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.23. 18:05:38

Ádi, gyere vissza minél többször, jó hatással vagy Penikére.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.24. 09:07:32

@Peni a Valdes: Esetleg tedd fel a kérdésed Peni, tételezzük fel, hogy megengedi, hogy kérdezz a punciról :D
Csak hogy ne kelljen a válasszal is várni egy hetet :)

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.04.24. 09:18:12

@Puerto Prince: ok, engem az érdekel, hogy az ázsiai csajok pinabundája ugyanolyan, mint az europaiaké, mert egyszer azt olvastam, hogy nekik selymesebb, és ezért nem is zavarja a férfiakat.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.24. 17:23:03

@Peni a Valdes: európai állítólag sokféle van, lágy, vékony szálú éppúgy, mint durva dörzsike. A Fülöpökön mindenképpen kevesebb szőr van a puncin, mint Magyarországon, de láttam én már karón varjút, ettem is belőle, párszor dugtam negrito csajt, akik gdnetikailag mások, mint az ausztronézek. Na, ők nagyon szőrösek voltak. Nálam is jobban.

Amúgy általában véve a szőr nem ördögtől való, engem nem zavar :)

Adi21 2022.04.25. 01:43:33

@Peni a Valdes: Szia, kerdezz persze. Mielott nagyon tudomanyos es pontos valaszt adnek, bevallom hogy olyan europid novel nem voltam, aki termeszetesen hagyta volna arrafele a dolgokat. A bunda nem dorzsol engem kulonben, neha van az hogy ki kell kopni egy-egy szalat, ami a szamba jut, de az sem a vilag vege. Aki trimmeli, annak lehet olyan dorzsis, de kenyelmetlennek azt se mondanam. Latvanyra a csupaszt valasztanam, de tenyleg ezen nem mulik sok.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2022.04.26. 06:22:10

@Peni a Valdes: nincs akkora különbség. A nagy különbség a fehéreken belül van, a vöröstől a szőkén és barnán át a feketéig. Nekem látványra a szépen nyírt szőr a vénuszdombon a legszexibb (a nagyajkak környéke persze nem árt, ha csupasz vagy nagyon kis szőrű - már ha van nyalakodás. Őszintén szólva higiénés okok miatt erre ritkán került sor, leginkább Japánban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.27. 16:29:57

@Puerto Prince:
Látod ha arab lennél nem válogatnál, oda állnak a kecske mögé azt mézeshetek :)
Szerintem ezeket a déli kreténeket nem is anya szülte, hanem kecske, születendő gyermek is csak fiú lehet, bár így lenne kihalt volna a fajtájuk :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.04.27. 16:32:21

Hányingerem van ezektől a nőgyűlölő kreténektől, csak a buzulás a gőzfürdőkben az megy, meg a táncikálás, az asszony meg tetőtől talpig rongyba tekerve főzzön rájuk, szép világ.
Ezektől mindig felbacom magam.
Ezek a saját anyjukat minek nevezik ? mert az is nő én úgy tudom.
süti beállítások módosítása