><

你好!

Az egy dolog, hogy ami most történik Kínában, azon belül is Shanghaiban és Shenzhenben, de valamennyire Jilinben, Hong Kongban és másutt is, az bizonyos mértékig, persze, nem tartozik rám.

Az sem különösebben zavar, hogy a kollégám azzal a képpel fogadott wechaten, hogy szögesdrótot és kerítést húznak a háza köré, ezért nem tud bejönni dolgozni. Itt, ahol mi vagyunk, egyelőre nem hallatszanak azok a földöntúli ordítások sem, amelyek Shanghaiban törnek ki milliók torkából éjszakánként.

A kínaiak többsége, pláne a tier 1 citykben, lényegesen jobban él, mint például a magyarok. Itt nem az egy tál rizsért 20 órás műszakot robotoló társadalom ordít, hanem jómódú, sok szempontból a nyugatiaknál is nyugatiasabb, nagyvilágibb életet élő emberek. Ez a nép - vagyis pontosabban civilizáció - már felemelte a fejét, és feljebb lát a rizsföldeknél és a pólóvarrásnál; most nagyjából kizárólag a világuralom lebeg a szeme előtt. Ja, és a bosszú.

Bármelyikhez is az út viszont elég rögös és nehéz lesz. Akárhogy is, Teng Hsziao-Ping óta nyilvánvaló, hogy Kína kemény, fegyelmezett munkával, természettudományos-mérnöki szempontokkal vezetett társadalommal, hosszú távú tervek egész sorával igyekszik biztosítani a helyét a világban. Az, hogy ma Kína vásárlóerő-paritáson számolt GDP-je meghaladja az USA-t vagy az EU-t, az elsősorban annak köszönhető, hogy ma már nem egy tál rizsért dolgoznak.

Ez a karantén azt éri el, hogy most már bankárok, orvosok, ügyvédek és sales managerek dolgoznának szívesen egy tál rizsért.

A feleségem elővigyázatosságból a legfontosabb munkatársait beköltöztette pár emelettel lejjebb az irodába, és továbbra is dolgozik, úgy tesz, mintha minden rendben lenne, pedig a vak is látja, hogy nincs. A vírus, amelyet többek között a mi laborunk is vizsgál, trükkös jószág. Hosszú idő óta meggyőződésem, hogy az agyat támadja. Erre abból is következtetek, hogy aki statisztikákkal dolgozik - lásd Kína kevesebb, mint ötezer kovid halottját - az semmit sem lát.

Mivel négy gyerekem van, akikre jelenleg nem tud senki sem vigyázni, továbbá egy szexuális ragadozó feleségem, és nem szeretnék egy eltűnt rovatban szerepelni, úgyhogy részletek és konkrét adatok nélkül írom le, hogy a nemzetközi megfigyelők olyan jegyzőkönyveket, auditokat és laborvizsgálati eredményeket írtak alá az elmúlt két évben, amelyeknek - hogy a Moszkva térből idézzek - az igazságtartalmát 100%-osnak azért nem mondanám.

Ez a világon mindig is így volt és így lesz, ezért kellenek az ilyen projektekre olyan emberek, mint én, akik nem konfrontatívak, továbbá kellő tapasztalattal rendelkeznek az adott terepen. A politikai akarat, amely ezeket a missziókat finanszírozza, elvár valamit. Az elvárástól jelentősen eltérő dolgot csinálni, vagy attól jelentősen eltérő eredményekre jutni nem ajánlott. Mondok pár példát, részben ami a régi blogon is volt. A rohingya menekültek egy időben, ha jól emlékszem 2017-ben nagy port kavartak, hívtak is, hogy menjek Bangladeshbe, hogy segítsünk rajtuk. Akkor ezt nem vállaltam, de egy ismerősöm elment a csapattal, azóta is ott van. Elsősorban nemi betegségeket vizsgálnak - minden háború és menekülthullám velejárója a szexkereskedelem -, és kimondva-kimondatlanul is az a prekoncepció, hogy bizonyítani kell a mianmari pribékek gaztetteit. Ebből kifolyólag született egy sor publikáció és jelentés, hogy micsoda szörnyű dolgok történtek.

Valóban történtek. Azt azonban senki sem gondolhatja komolyan, hogy néhány száz, vagy esetleg akár ezer eset, amelyeket amúgy kiemelnek, ingyenes gyógyszerekkel és orvosi ellátással végső soron életben tartanak, a történet valódi mélységéről és katasztrófájáról szól. De mondhatnám ugyanezt Dél-Afrikáról is. Ami azt illeti, az ukrán menekülthullám a világ leghumánusabban kezelt menekülthulláma.

Az átlagember nem érti - mert nem is a dolga -, hogy hogyan működik a modern orvostudomány és epidemiológia. Pontosabban az orvostudomány művelői és az epidemiológusok. Vegyünk egy témát, ami mindenkit érint, a táplálkozást. Hogy van az, kérdezhetnéd teljesen jogosan, hogy egymásnak tökéletesen ellenmondó nézetek - lásd vegánizmus és lion diet - egyszerre lehetnek jelen, látszólag meggyőző eredményekkel, vitathatatlan tudományos pedigréjű emberek által képviselve, magas impaktfaktorú szaklapokban való publikációkkal? Hogyan lehet, hogy minden rákkeltő, lassan minden élelmiszerre, még csokira is létezik egy diéta, hogyan lúgosíthat a citromsav és hogyan égethet zsírt a cukorral telibevert ananász?

Ahhoz, hogy a választ megértsük, hadd meséljem el, hogy hogyan működik egy kutatóintézet vagy egy hivatali labor.

Tegyük fel, hogy van egy nemzetközi szerv, amely azonosít és foglalkozni kényszerül egy adott egészségügyi problémával; mondjuk az ENSZ, a WHO vagy az EU foglalkozik az AIDS-szel, kolerával vagy vastagbélrákkal. Ekkor megrendelnek számos tanulmányt arra vonatkozólag, hogy mi a helyzet, és összehívnak egy tanácsadó testületet, hogy mit lehetne tenni. Alapvetően két dolgot lehet tenni: vagy egy már létező technológiát kell alkalmazni (hivatali labor), vagy egy új technológiát kell kifejleszteni (kutatólabor). Ezután a költségvetési vitán kilobbizzák, hogy az adott problémára mennyi forrást tudnak elkülöníteni, és kik lesznek a projekt koordinátorai.

Nagyon fontos érteni, hogy igen kevés projekt az, amire elégséges pénz jut. Mondjuk úgy, hogy ilyet eddig még nem láttam, csak hallottam róla. Állítólag létezik, mint a pápa. Ezért a legtöbbször arról van szó, hogy a problémákat nem oldjuk meg, hanem csak kezeljük őket, vagy rosszabb esetben csak "jelen vagyunk", tehát a misszió egy részvétteli gesztus csupán, mint pl Dél-Afrikában. Érdemes még azzal is tisztában lenni, hogy a politikusok ezen a pályán többnyire nem gonoszak. Ismerek is pár ilyet. Gyakran egy nagyobb tárgyaláscsomag részeként egyeznek bele, hogy mondjuk nem hajlandóak alkotmányt módosítani, hogy a fehérek is egyenjogú állampolgárok legyenek, de mondjuk beengednek egy missziót a squatter telepekre. Nem akadályozzák a munkájukat nagyon, cserébe kilobbizzák, hogy ne is legyen elég pénzük a munka tisztességes ellátására. Végső soron mindenki úgy érzi, hogy "we are making progress", és kompromisszumokra építve haladunk előre egy jobb világ felé. A következő finanszírozási ciklusba íly módon bekerül a projekt.

Merthogy a kutatóintézeteknek finanszírozási ciklusai vannak. Például az EU-ban ez az FP 6, FP 7, Horizon 2020 és a legutóbbi a Horizon Europe. Ez nem úgy működik, hogy valakinek van egy forradalmi ötlete, amelyben azt vizsgálná, hogy a kolbászevés mennyiben járul hozzá a vastagbélrák kialakulásához, majd ehhez keres politikai támogatást és anyagi erőforrásokat. A politika azonosítja a problémát, kér egy tervet a tudósoktól, majd kerít rá pénzt, ha az a politikai érdekeivel nem ellenkezik: és voilá, a tudósok bohóckodhatnak. De azért nem bohóckodhatnak túl komolyan, mert akkor közbeszól a nagytőke vagy a politika, lásd az IARC glifozáttal és vegyszerekkel kapcsolatos ügyeit.

A finanszírozási ciklus végén a finanszírozók eredményeket akarnak. A finanszírozott tudósoknak pedig elemi érdeke azt mondani, hogy a kutatást folytatni kell. Azt, hogy "még mindig nem értjük teljesen a dolgok patomechanizmusát...". (Jóhogy nem értik. Amíg egy prokarióta sejtet sem tudunk létrehozni, esélyünk nincs megérteni egy eukarióta egysejtűt, hogy egy ember méretű lényről ne is beszéljünk. A teljeskörű és biztos tudás önjelölt képviselői általában a leghülyébb faszkalapok.) Másképp fogalmazva, nem juthatsz olyan eredményre, amely a finanszírozásodat - ergo a politikai támogatottságodat - veszélybe sodorná. Többek között ezért is van az, hogy Magyarországon van olyan megyeszékhely, amelynek a csapvize egyébként nem iható biztonságosan, a vízlaborja pedig tetszőleges auditon elhasalna. Tudok olyan kisvárosról is, ahol a politikához rokoni szálakkal kötődő laborvezető áldásos tevékenységének köszönhetően évi 5-10 teljesen felesleges, igen fájdalmas vizsgálatot végeznek el a település lakóin a közeli megyeszékhely kórházában.

Nem arról beszélek, hogy mindenki hazudik, minden mérés hamis, és politikai szándékoknak megfelelő. Arról van szó, hogy a politikai-finanszírozói nyomásnak megfelelő mértékben végzi mindenki a munkáját. Amennyiben a finanszírozót nem nagyon érdekli a téma, vagy a hatóságok kooperálnak, esetleg lehet eredményeket is elérni, ám ez nagyon ritka. Ahhoz, hogy ez a biznisz pörögni tudjon, a magas tudós-manageri, médiának nyilatkozó pozíciókban olyanok ülnek, akik nem foglalkoznak a nagy képpel, vagy ha igen, rendkívül pragmatikusan állnak hozzá. Ezen a szinten, akárcsak a manilai bárokban külföldiekre vadászók körében, már nincsenek illúziók.

A kovid esetén arról van szó, hogy a vizsgálatoknak súlyos és azonnali politikai következményei vannak. Kérdés tehát, hogy ki milyen eredményre juthat. Mondjuk egy tudós-manager, akinek az intézete az utóbbi két évben hússzoros költségvetésből dolgozhat, mondhatja-e azt, hogy nem szükséges tovább foglalkozni ezzel a témával?

Őszintén megmondom, hogy eléggé elkeserít ez. Főleg abból kifolyólag, hogy tök nyilvánvaló: a korona ellen szögesdrót, tűzparancs és kijárási tilalom sem fog segíteni. Sőt, hosszú távon a maszk és az oltás is csak mérsékelt eredményeket hozhat. És ezt minden szakember az első perctől, de legkésőbb 2020/2021 telétől fogva tudta. Ha valahol nullán tartják a kovidot, de a világ többi részén terjeng, abban a pillanatban, hogy a nagy áldozatnak vége (amiben többen halnak meg, mint magában a kovidban egyébként), kinyitják a határokat, és láss csodát, a vírus, akárcsak a Jedi és a Király, visszatér.

Hogy egy tudományos eredmény mennyire egy politikai termék, azt eddig is tudtuk, de amikor szögesdrótok kerülnek a házak köré, akkor ideje lépni. Nem biztos, hogy egy olyan rendszerben, ahol a problémák tömeges éhezéssel való megoldása nemzeti sportnak számít, kéne bevárni az ügyek kifejlődését. Eléggé sajnálom, mert kezdtem megszeretni itt, de időlegesen, amíg még a különleges engedélyemmel megtehetjük, visszaköltözünk Manilába. A többit majd meglátjuk. Érdekes megfigyelni, ahogy a 2020-as wuhani kiabálásból hogyan lett a 2022-es shanghai lelkek elkárhozására emlékeztető pokoli hangzavar.